Big Babies: the risk of care provider fear
Az eredeti angol nyelvű anyag, ide kattintva
A nagy babák a fejlett országokban teljesen normálisak. Az Egyesült Királyságban és Ausztráliában született babák több mint 10%-a 4 kg vagy annál nagyobb születési súlyú. Az egészséges, jól táplált nők egészséges, jól táplált újszülötteket hoznak világra. Az újszülöttek méretét genetikai tényezők is befolyásolják (a nagy születési súly gyakran családi örökség), és egy nő minden egyes gyermeke általában nehezebb, mint az előző. A magzatok a várandósság végén is tovább növekednek (mert a méhlepény nem áll le, hanem továbbra is táplálja őket), így egy baba 42. héten nagyobb lesz, mint 40. héten volt.
Azonban a szabályozatlan terhességi cukorbetegség (GDM, Gestational Diabetes Mellitus) miatti rendellenes vércukorszint is okozhatja, hogy a magzat nagyra nő. A magas vércukorszint következtében nagyobbra nőtt babák testfelépítése eltér a „normálisan” nagy babákétól. Különösen a válluk és a mellkasuk nagyobb és vastagabb, és náluk nagyobb az esélye a szülés közbeni szövődmények kialakulásának. Sajnos a nagy magzatokra vonatkozó kutatások általában összekeverik a GDM-es és a nem GDM-es babák eredményeit.
A baba méretének becslése
A babák súlyának pontos megállapítására az egyetlen módszer a születés utáni mérés. A klinikai becslés, azaz a has tapintása és mérése, az esetek több mint 50%-ában téves eredményt ad [1]. A magzat hasának ultrahangvizsgálattal való mérése a tényleges súlyt legfeljebb 15%-os pontossággal tudja előre jelezni [2]. Az ultrahanggal 4 kg feletti súlyúnak becsült magzatok körülbelül fele nem születik 4 kg feletti súllyal [3]. Ezért sok nőnek tévesen mondják, hogy a babája „nagy”. Egy amerikai tanulmány megállapította, hogy minden harmadik várandósnak „túl nagy” a babája az ultrahangvizsgálat alapján [4]. Ebben a tanulmányban a nagy súlyúnak mért magzatok csoportjának átlagos születési súlya 3562 gramm volt, azaz egyáltalán nem voltak nagyok. A közelmúltbeli Big Baby Trial [14] tanulmány megállapította, hogy a „terhességi korhoz képest nagy” diagnózis az esetek 60%-ában helytelen volt.
Ismersz olyan más orvosi vizsgálatot, amelynek 60%-os a hamis pozitív aránya, és mégis egy beavatkozásról szóló döntés alapját képezi?
A „nagy magzat” diagnózis hatással van a nők várandósság alatti élményére. Egy tanulmány [5], amely a nők várandósság alatti nagy magzatra vonatkozó ultrahangvizsgálattal történő előrejelzéssel való megküzdésének” tapasztalatait vizsgálta, a következő következtetésre jutott: A várandósság alatt a „nagy” babára vonatkozó előrejelzés kétségtelenül negatív hatással van a nőkre. Arra buzdítjuk a szülésznőket, hogy alaposan vizsgálják meg a hiteles ultrahangvizsgálatokról és a problémás „nagy” babákról szóló uralkodó véleményeket, és váljanak a kritikus gondolkodás és az ellenállás résztvevőivé.
Egy másik amerikai tanulmány [6] arra a következtetésre jutott, hogy a magzati biometriai vizsgálatok (a méret ultrahangos felmérése) csak korlátozottan alkalmasak a szülés alatti vállelakadás előrejelzésére és klinikai szempontból nem hasznosak. Így a nagy babák súlybecslése pontatlan, nem javítja a kimenetelt, sőt, negatívan befolyásolja a kismamák élményét.
Okozhat a nagy magzat szülési komplikációkat?
A nagy babák születése bizonyos szövődmények fokozott kockázatával járhat (felhívom a figyelmet arra, hogy a „járhat” kifejezést használom, nem pedig az „okoz” szót). A nagy magzatokkal kapcsolatos fő szövődmény a vállelakadás. A vállelakadás előfordulási gyakorisága a baba méretével növekszik. Például a 3,9 kg-nál kisebb babák körülbelül 1%-ánál fordul elő, míg a 3,9 kg és 4,5 kg közötti súlyú babák 5–9%-ánál [7]. A nagy magzatokkal kapcsolatos egyéb, kevésbé valószínű szövődmények a súlyos gátsérülés (0,6%) és a szülés utáni vérzés (1,7%) [8].
A kutatások azonban arra utalnak, hogy a nagy magzatokkal összefüggő szövődmények hátterében részben azok a beavatkozások állhatnak, amelyeket akkor hajtanak végre, amikor a nagy súlyt gyanítják. Az egészségügyi szakemberek nagyobb valószínűséggel állapítanak meg lassú vajúdást és javasolnak császármetszést, ha az előzetes súlybecslésnél nagyobb súlyt mértek [9]. Azok a nők, akiknek azt mondják, hogy nagy súlyú babájuk lesz, és akiket a lehetséges szövődményekről tájékoztatnak, szignifikánsan nagyobb valószínűséggel választanak tervezett császármetszést [10]. Egy tanulmány összehasonlította egy olyan női csoport szülészeti mutatóit, akiknél nagy babára gyanakodtak, egy olyan női csoportéval, amelyben a nők váratlanul nagy babát szültek [11]. Azoknál, akiknél nagy babára gyanakodtak, háromszor nagyobb volt az esélye a szülésindításnak vagy a császármetszésnek, és négyszer nagyobb volt az esélye olyan szövődmények kialakulásának, mint a súlyos gátsérülés és a szülés utáni vérzés. Ebben a tanulmányban nem volt különbség a két csoport között a vállelakadás előfordulási gyakoriságát illetően.
Ezért ha nagy babára gyanakodnak, a nőnél nagyobb az esélye a szülés közbeni beavatkozásoknak, valamint az azokból eredő szövődményeknek, még akkor is, ha a baba valójában nem is nagy.
A baba vélt mérete nagyobb hatással van az eredményekre, mint a tényleges mérete.
Javítja-e a szülésindítás a szülés kimenetelét?
A Cochrane-áttekintés [12] összehasonlította nagy magzat gyanúja esetén a 40. hét előtt végzett szülésindítást a kiváró megközelítéssel. A kiváró megközelítésbe azok a nők tartoznak, akiknél a szülést 40. hét után indították be, és/vagy akiknél egyéb szülészeti beavatkozásokra került sor. A korai szülésindítás a vállelakadás előfordulási gyakoriságát 1000 vizsgált esetnél 68-ról 41-re csökkentette. A felülvizsgálat azonban azt is megállapította, hogy a szülésindítás csoportban megnőtt a súlyos gátsérülés aránya (1000 esetből 26), szemben a spontán szüléses csoporttal (1000 esetből 7). A felülvizsgálat azt is megjegyzi, hogy a magzat súlyának szülés előtti becslései gyakran pontatlanok, így sok nő aggódhat feleslegesen, és sok szülésindításra talán nincs is szükség. A felülvizsgálat eredményei szerint a vállelakadás csökkenése inkább az ellátást nyújtók gyakorlatával állhat összefüggésben, mint a baba méretével. Bár a korai szülésindítási csoportban a babák átlagos születési súlya alacsonyabb volt, mint a várakozó kezelési csoportban, a különbség mindössze 178 g volt. Ez körülbelül megegyezik egy iPhone Max Pro súlyával, és nem valószínű, hogy ez lenne a döntő tényező abban, hogy a baba beszorul-e vagy sem. Ezen kívül a kontrollálatlan terhességi cukorbetegségben szenvedő anyák csecsemőinek bevonása is befolyásolhatta a vállelakadás előfordulási gyakoriságának növekedését.
Egy, a Cochrane-áttekintés után készült tanulmány [13] a szülésindítás és a kiváró megközelítés hatékonyságát vetette össze nem cukorbeteg, nagy súlyú babák esetében. A kiváró megközelítés csoportjában azonban a nők csupán 46,9%-ánál indult meg spontán a vajúdás! A tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a két csoport között nem volt különbség az anyák vagy a babák főbb szülészeti mutatóit illetően. Azonban azoknál a nőknél, akiknél az első baba szülését „kedvezőtlen méhszájállapot” miatt indították, több volt az anális záróizom sérülése (6,5% vs. 0,0%) és a szülés utáni vérzés (59% vs. 35,5%).
A Big Baby Trial a legújabb tanulmány, amely azt állítja, hogy a szülés megindítása csökkentette a vállelakadás arányát [14]. A tanulmány kritikai elemzése összetett. Összefoglalva azonban a vizsgálatban a terhességi korhoz képest nagy méretű babával diagnosztizált várandós nőket (az esetek 60%-ában tévesen) véletlenszerűen osztották be vagy a 38+0 és 38+4 hét közötti szülésindításra, vagy a „szokásos ellátásba”, ami többnyire (80%-ban) 38+4 hét utáni szülésindítást jelentett. Lényegében a korai szülésindítást hasonlították össze a későbbi indítással. Megállapították, hogy a korai indítással kissé csökkent a vállelakadás előfordulási aránya, de a szülés közbeni sérülések tekintetében nem volt különbség. Emellett a korábban indított babák esetében megnőtt a szülés utáni orvosi ellátás szükségessége.
A szülésindítással számos kockázat is jár, amelyeket figyelembe kell venni a nagy súlyú baba szülésével járó potenciális kockázatokkal szemben.
Összefoglalás
A magzat méretének ultrahangos becslése pontatlan.
A nagy súlyú magzatokkal kapcsolatos szövődmények tükrözhetik az egészségügyi szakemberek félelmét és klinikai gyakorlatát.
A nemzetközi irányelvek nem javasolják a szülés beindítását, ha azt kizárólag a nagy súly gyanúja miatt indítanák. Ezt az információt meg kell kapniuk a várandósoknak, mielőtt a magzat méretének becslésére szolgáló ultrahangvizsgálatba beleegyeznek.
Ha egyszer a „nagy súlyú baba” címke ráragadt valakire, azt már nem lehet eltávolítani, és ez befolyásolhatja a szülés élményét és kimenetelét.
Hivatkozások:
- Chauhan et al. (2005) Suspicion and treatment of the macrosomic fetus
- Rossi et al. (2013) Prevention, management, and outcomes of macrosomia
- Relph et al. (2023) Antenatal detection of large-for-gestational-age fetuses following implementation of the Growth Assessment Protocol
- Cheng et al. (2015) Labor and delivery experiences of mothers with suspected large babies
- Baddington et al. (2023) „I felt like I had no options”: Navigating an ultrasound prediction of a large baby in pregnancy
- Newman et al. (2024) Fetal growth as predictors of shoulder dystocia in a low-risk obstetrical population
- Politi et al. (2010) Shoulder dystocia
- Weissmann-Brenner (2012) Maternal and neonatal outcomes of macrosomia
- Blackwell (2009) Overestimation of fetal weight by ultrasound
- Peleg et al. (2015) Counseling for fetal macrosomia
- Sedah-Mestechkin (2008) Suspected macrosomia? Better not tell
- Boulvain & Thornton (2023) Induction at or near the end of pregnancy for babies suspected of being very large
- Corbett et al. (2023) Non-diabetic fetal macrosomia: outcomes of elective delivery versus expectant management
- Gardosi et al. (2025) Induction of labour versus standard care to prevent shoulder dystocia in fetuses suspected to be large for gestational age in the UK (The Big Baby trial)
Fordította: Fórika Réka szülésznő, perinatális szaktanácsadó https://www.csaladi-kor.hu