Nem is tudom, hogy vezessem be a mondandómat – essek-e neki taglalni a szülés élettani folyamatát, vagy írjak először szép szavakat, mondjuk, hogy a szülés-születés az emberi élet legszebb, legintenzívebb, legilyenebb, legolyanabb eseménye, vagy legyen a bevezető csak annyi, hogy mindannyian születtünk (és meg is halunk). Az utóbbit választom.
Mindannyian születtünk, és ez a szülés-születés úgy ki van találva, hogy csak ámulok és bámulok, amikor újra meg újra találkozom egy-egy tudományos fölfedezéssel. Ezek a fölfedezések mind azt igazolják, hogy a nők szülés körüli kényelmi kívánságai (például halvány fény, szabad mozgás a vajúdás és a szülés teljes időtartama alatt és még hosszasan sorolhatnám) valójában a komplikációmentes, élettani szülést szolgálják. Újra meg újra meggyőződöm arról, hogy a szülő nőt és a szülés folyamatát legjobb békén hagyni. Úgy születik a legtöbb egészséges anya és egészséges újszülött. Úgy jön létre a legtöbb egészséges anya-gyerek kötődés, a legtöbb egészséges család – az egészséges társadalom legkisebb egysége.
A szülés megindulását megelőző érési folyamat
A szülés megindulását egy hetekig, hónapokig tartó érés folyamat előzi meg. Egy komplex, finoman hangolt élettani eseménysor, amelynek vége a szülés megindulása, és célja a magzat immunológiai és hormonális fölkészítése a születésre és a születés utáni, megváltozott körülményekhez való alkalmazkodásra.
Az anya és a magzat együttes szerepe a szülés megindulásában
Régebben azt hittük, hogy a szülés megindulásában az anyaméh és az anyai hormonok kizárólagos szerepet játszanak, mára azonban bebizonyosodott, hogy a magzat jelzései is kulcsfontosságúak.
A magzat
A mai álláspont szerint a magzat éretté válása indítja el a folyamat egészét. Amikor a magzat elér egy kritikus érettségi szintet, elkezd több kortizol nevű hormont termelni. A kortizol a magzat tüdejét fölkészíti a légzésre, de a szülés megindulásában is jelentős szerepe van: az anyai keringésbe jutva üzenetet küld a méhlepénynek. Ez a jelzés a várandósságot fönntartó hormon (a progeszteron) termelésének csökkenéséhez és a méhösszehúzódásokat segítő hormon (az ösztrogén) szintjének emelkedéséhez vezet.
Az anya
Az anyaméh a várandósság utolsó heteiben két kritikus változáson megy keresztül.
A fönt leírt, magzatban játszódó folyamat eredményeképpen az anyai szervezetben az ösztrogén kerül túlsúlyba. Ennek hatására a méh simaizomsejtjein megszaporodnak az összehúzódásokat kiváltó anyagokra, különösen az oxitocinra reagáló receptorok. A méhizomzat ettől egyre érzékenyebbé válik, képessé arra, hogy összehúzódjon.
· A méhnyak (cervix) eredeti, kemény, kötőszövetes állományából fokozatosan megpuhul, elvékonyodik és rövidül. A benne lévő kollagénrostok átszerveződnek, növekszik bennük a vízmennyiség.
Mindezek végeredménye, hogy a méhszáj tágulékonnyá válik. Ezt a folyamatot hívják a méhnyak érési folyamatának. Az érési folyamatot a szülészek vizsgálatok segítségével követni tudják. Pontozni szokták, úgynevezett „Bishop-score” alkalmazásával.
Edward H. Bishop a modern szülészeti gyakorlat egyik fontos alakja volt, aki segített objektív alapokra helyezni a szülésindításra vonatkozó orvosi döntéseket. 1964-ben publikálta a ma is használatos „Bishop score”-t. Ez egy pontozási rendszer, amely a méhnyak érettségét értékeli öt tulajdonság alapján (tágasság, elvékonyodás/rövidülés, a méhszáj állaga, a méhszáj helyzete a méhtesthez viszonyatva, valamint a magzat elölfekvő részének – fejének/fenekének – helyzete a medencecsonthoz viszonyítva).
A magas pontszám jó esélyt jelent a sikeres hüvelyi szüléshez (hiszen már magától is megindulna hamarosan)
Az alacsony pontszám pedig azt jelzi, hogy a méhszájnak még sok-sok dolga lenne, mire a szülés magától megindulna, tehát a szülésmegindítás esetén sokkal több beavatkozás várható. Mivel minden beavatkozásnak megvan a maga kockázata, az ilyenkor megindított szülés várhatóan több komplikációval jár és a komplikációmentes hüvelyi szülés esélye kisebb. Ezt a kockázatot kell mérlegelni a szülészorvosnak a szülőkkel együtt. Ha a méhen belüli diagnosztikus eszközök azt mutatják, hogy a babát még jól ellátja a méhlepény a méhen belül – annak ellenére, hogy a számított idő esetleg már lejárt -, a döntés szempontjából egész más a helyzet, mintha a magzat kimutathatóan hiányt szenved a méhüregben.
A szülés akkor indul meg, amikor „eljön az idő”
Az idő akkor jön el, amikor rendszeres, szabályos időközönként jelentkeznek méhösszehúzódások, más szóval kontrakciók, mai szóhasználatban sokszor „hullámok”, fájások.
Amikor a kontrakciók még csak rendszertelenek és az anya figyelmét még alig, vagy egyáltalán nem vonják magukra (tehát szinte észrevétlenül, látensen jelentkeznek), akkor még csak az ún. „látencia szakban” van az anya. Készülődik a teste, ami több napot, akár hetet is igénybe vehet. Ez a szakasz az, ami a méhszáj érését eredményezi. A méhszájnak, a méhnyaknak létfontosságú szerepe van a várandósság kezdetétől addig, ameddig a magzat képessé nem válik a kinti életre. Az a szerepe, hogy tartson, mint egy vasököl. Hogy tartsa benn erősen a még életképtelen kisbabát a méhüregben. Amikor a méhnyak megtartó funkciója fölöslegessé válik, mert a kisbaba már képes a kinti életre, pont az ellenkező lesz a méhnyak föladata: ki kell engedni a kisbabát, ki kell tágulni. Ehhez a „vasökölnek” – a kemény, izmos, megtartó méhnyaknak át kell alakulnia vajpuha, papírvékony, tágulékony méhszájjá. Amikor ez megtörténik, akkor jön el az idő: akkor veszi kezdetét maga a szülés, a tágulás, akkor jönnek a rendszeres kontrakciók. Ha a szülést megindítjuk, akkor a méhnyak átalakulásába, előkészítő folyamatába szólunk bele. Ha még sok munka maradna, nehezebben adja meg magát a méhszáj. Ezért kell több beavatkozás, ha a szülésindítás távolabb van a szülés spontán megindulásától. Minden beavatkozás jó eséllyel magával hoz egy következőt, az meg egy következőt stb. (lásd kép, dominó a Sheila Kitzinger könyvből vagy máshonnan). Minden beavatkozásnak van kockázata!
Dilemma – megindítsák, ne indítsák
Minden beavatkozással újabb és újabb kockázati tényezőt hozunk be abba a folyamatba, ami magától is megtörténne, a kívülről bevitt kockázati tényezők nélkül. Ha a beavatkozások – jelen esetben a szülésmegindítással járó beavatkozások – a kisbabám érdekét szolgálnák, kockáztatnék.
Ha viszont a kisbabám minden elvégzett vizsgálat alapján még jól el lenne látva a méhemben mindennel, ami neki kell, és pusztán a naptár által mutatott terminustúllépés miatt javasolnák a szülésem megindítását, nem vállalnám a szülésindítással járó sok kockázatot.