2025-ben szültem első kislányunkat a Kistarcsai Flór Ferenc Kórházban. A 40. betöltött héten háromszor kellett vizsgálatra mennem. Pénteken azt mondták, hogy ha hétvégén nem indul be a szülés, akkor hétfőn kell mennem indításra. Kedden töltöttem volna a 41. hetet, és megkérdeztem a doktornőt, akivel aznap találkoztam először, hogy nem lehetne-e, hogy később menjek. Azt mondta, hogy a kedd tele van már, ha szerdán mennék, akkor meg igazából azon az egy napon már nem múlik semmi (ami a valóságban ugye két nap a kiírt indításhoz képest). Ennél tovább nem mertem kötekedni.
Azon túl nem volt több indok, mint hogy a kórházban az a protokoll, hogy egy hetet engednek „túlhordani”.
Aznap, amikor bejegyeztek az időpontra, akkor úgy mentem el onnan, hogy hétvégén mindent megteszünk annak érdekében, hogy beinduljon a szülés magától, és ne kelljen hétfőn bevonulnom. Ananász, csípős indiai, tánc, nevetés, lépcsőzés, séta, szex, meleg víz… mindent próbáltunk, de hétfőn 9-re bementem a kórházba és jelentkeztem a felvételre. Az elején mindenféle papírokat írattak alá velem, felvettek 1-2 adatot, majd megmutatták a szobámat. Ezután egy orvossal beszéltem pár szót, aki szintén kérdezett pár dolgot, majd eltelt talán egy óra, amikor hívtak, hogy megkapjam az első méhszájérlelő tablettát.
Bár a kórház szülésfelkészítőjén volt szó a szülésindításról, összességében nem nagyon tudtam pontosan, hogy mire is számítsak.
Megkaptam a tablettát, és utána még vígan mentem vissza a kórterembe, majd pár óra múlva elkezdtem érezni a fájásokat. Ellenőriztek nem sokkal később, majd újra kaptam egy tablettát, és miközben fordultam egyet az ágyon, akkor megrepedt a burok, és elfolyt a magzatvíz. Mai napig nem értem, hogy ezek után csak adtak egy betétet, és az átázott nadrágomban kellett visszamennem a kórterembe egy folyosón keresztül, és a kórteremben kellett lennem, hogy majd menjek vissza egy délutáni ellenőrzésre.
Nem nagyon tágultam a megfelelő mértékben, de gyakorlatilag órák óta folyamatos fájdalmaim voltak.
A férjem a folyosón várt, néha kimentem hozzá belekapaszkodni kicsit.
Este negyed 10-re mentem vissza a vizsgálóba, ahol megpróbáltak feltenni egy ballont, ami nem volt sikeres és hányingerem is lett tőle, majd azt mondta a doktornő, hogy szülni fogunk. Nem értettem teljesen a dolgokat, csak azt éreztem, hogy folyamatosan nagyon erős fájdalmaim vannak, és legalább ezután a mondat után bejöhet a férjem már.
Ezután egy adott pont után kaptam epidurális érzéstelenítőt a beleegyezésemmel, hogy tudjak kicsit pihenni, majd akkor elkezdtek csökkenni az összehúzódások, ezért kaptam oxitocint. Állítólag aludtam egy órát, ami nekem 10 percnek tűnt, aztán utána újra nagyon erősek lettek a fájások, mert kicsit erősebben kaptam az oxitocint.
Egy ponton azt hittem, hogy elérkeztünk a kitolási szakaszba, mert székelési ingerem volt. De bármennyire is próbálkoztunk, sajnos nem sikerült, szóba került a vákuum, aminek utólag nagyon örülök, hogy végül nem az lett.
Bejött egy főorvos, megvizsgált, azt mondta, hogy túl magasan van a méhszáj, ki vagyok merülve én is és a méhem is, és nem nagyon haladunk, így végül császármetszésre került sor, ami bár nem sürgősségi volt, de mikor az anesztes azt mondta, hogy 20 perc mire előkészít, arra azt mondta a főorvos, az nagyon sok, és így végül más módszer lett.
A mai napig nem tudom, hogy végül is miért mondta ezt.
