Hannah Dahlen: Amikor a szülés nem spontán indul – a szülésindítás hatásai az anyák és babák jólétére

Hogyan befolyásolja a szülésindítás az anyák és kisbabáik jólétét – interjú Hannah Dahlennel

Hannah Dahlen a Western Sydney Egyetem Ápolási és Szülészeti Karának szülésznő-professzora és dékánhelyettese (kutatás és felsőfokú kutatás). Több mint 34 éve aktív bába. Ő az egyik első ausztrál bába, aki jogosultságot szerzett, és hozzáfért a Medicare szolgáltatói számhoz és a felírási jogokhoz a 2010-es kormányzati reformokat követően, majd ezt követően közel 10 évig magánpraxisban dolgozott bábaként. Hannah több mint 300 publikációval és könyvfejezettel büszkélkedhet, és erős hazai és nemzetközi kutatási partnerségekkel rendelkezik. 

2019-ben Hannah-t az Ausztrál Rend tagjává (AM) nevezték ki a királynő születésnapi kitüntetéseinek listáján a szülésznőség, az ápolás, valamint az orvosi oktatás és kutatás terén nyújtott jelentős szolgálataiért. 2012 novemberében Hannah-t felvette a Sydney Morning Herald 100 olyan ember listájára, akik „jobbá teszik városunkat”, és a 2012-es év egyik vezető „tudományos és tudásalapú gondolkodójának” nevezte.

A természetes szülés visszaszorulása

A modern szülészet egyik legaktuálisabb, rendkívül aggasztó kérdése ma a szülésindítások számának drámai növekedése. Az elmúlt 5–10 évben Nyugaton – így Ausztráliában, az Egyesült Államokban és Európa több országában is – látványosan emelkedett azoknak az alacsony kockázatú várandósságoknak a száma, ahol orvosi indok nélkül avatkoznak be a szülés természetes folyamatába. A jelenség mögött komplex rendszerproblémák húzódnak meg, melyekre számos szakember, köztük Hannah Dahlen, ausztrál bába-professzor, igyekszik felhívni a figyelmet. 

Több mint 300 publikáció

Dahlen a Western Sydney Egyetem Ápolási és Szülészeti Karának professzora és kutatási dékánhelyettese. Több mint 34 éve dolgozik szülésznőként, és az elsők között volt Ausztráliában, akik a 2010-es egészségpolitikai reformok után önálló Medicare-jogosultságot (regisztrált szolgáltató az amerikai szövetségi egészségbiztosítási rendszerben) és gyógyszerfelírási jogot szereztek. Közel egy évtizedig dolgozott magánpraxisban, miközben páratlan tudományos pályát épített: több mint 300 publikáció, nemzetközi kutatási együttműködések, valamint rangos elismerések – köztük az Ausztrál Rend tagsága – fémjelzik munkásságát. Jelen interjúban a szülésindítás növekvő tendenciájával kapcsolatban osztja meg nagyszabású kutatási eredményeit, illetve széleskörű tapasztalataiból merítve világít rá a jelenség lehetséges okaira.

Az ARRIVE tanulmány hatása a szülésindításokra

A szülésindítások ugrásszerű növekedése az állítólagos kényelmen és tervezhetőségen kívül részben egy amerikai randomizált kontroll vizsgálathoz, az úgynevezett ARRIVE Study-hoz vezethető vissza. A tanulmány 39 hetes, alacsony kockázatú nőknél végzett szülésindítások kimeneteleit vizsgálta randomizált kontrollvizsgálat segítségével, vagyis a körülbelül 6 000 résztvevő közül a kutatók mintegy „érme feldobással” véletlenszerűen sorolták be az anyákat két kategóriába: az indított, illetve a természetes kezdettel szülő csoportokba. A tanulmány megdöbbentő eredménye, hogy az „indított” mintában csökkent a császármetszések aránya.

A protokoll és a gyakorlat közötti szakadék

Ezen eredmények mentén számos szakember a 39. terhességi hét betöltésekor rutinszerűen javasolja az anyáknak a szülésindítás lehetőségét, bármiféle orvosi indikáció nélkül. Ám mint minden olyan adattal, ami „szinte túl szép, hogy igaz legyen”, a tanulmányban közölt eredményekkel is érdemes kritikusan bánni. Elgondolkodtató körülmény például, hogy a vizsgálatban részt vevő egészségügyi személyzet a kutatók javaslatára legalább 12 órát várt a szülés korai szakaszában, mielőtt sikertelen indukcióvá nyilvánították volna az esetet, amelynek mentén a császármetszést javasolták. Sajnos, mint azt számos „belsős” tapasztalat is mutatja, az egészségügyi dolgozók a valóságban gyakran figyelmen kívül hagyják az egészségügyi ajánlásokat ebben a tekintetben.  

A tapasztalat mást mutat

Dahlen hangsúlyozza, hogy kollégáival a mindennapi gyakorlatban épp a kutatásban bemutatott császármetszési arányok ellenkezőjét tapasztalják. Súlyosbító tényező az is, hogy az elmúlt 60 évben egyre korábbra tolódott az indukciók ideje: a 37–39. hét között ma már sok esetben orvosi ok nélkül indítják meg a szülést (gyakran a baba nagy méretére hivatkozva, mely becslést a sok esetben rendkívül pontatlan, akár +/- 500 grammot is tévedni képes ultrahangos vizsgálatra alapozzák).

Dahlen két szülésindítással kapcsolatos tanulmánya

A szakember számos publikációja közül az interjúban két nagyszabású publikációját is említi, melyek további aggasztó összefüggésekre világítanak rá.  

Gyakoribb gyermekkori fertőzések

2021-ben publikált, 2001-2016 között zajló longitudinális vizsgálatukban ausztrál mintán azt találták, hogy amellett, hogy az indukciót követően magasabb volt az újszülöttkori születési trauma, az újraélesztés és a légzési rendellenességek előfordulása, a vizsgált gyermekek körében 16 éves korukig nagyobb arányban fordult elő a fertőzések (fül-, orr-, torok-, légúti és szepszis) miatti kórházi felvételek száma, melynek hátterében a mikrobiom (és ezáltal az immunrendszer) szülésindításban való érintettségét feltételezik. 

Emellett azt a – számos más kutatásban szereplő – eredményt is megerősítették, miszerint az orvosi ok nélkül történő szülésindítás – főként az első alkalommal szülő nők esetében – gyakran több beavatkozáshoz (pl. EDA, gátmetszés, műtétes szülésbefejezés), hosszabb vajúdáshoz, nagyobb fájdalomhoz, több császármetszéshez és kellemetlen mellékhatáshoz (pl. szülés utáni vérzés) vezet. 

Kutatás a szülésélmény vizsgálatához

Egy másik, kiemelkedően nagy ausztrál mintán végzett kutatás, a BEST Study (Birth Experience Study) kifejezetten a nők szülésélményét helyezte a vizsgálat középpontjába. Az eredmények jól illeszkednek a korábbi kutatások megállapításaihoz: a beavatkozások magasabb aránya együtt járt a korai bőr-bőr kontaktus elmaradásával és a tápszeres táplálás gyakoribb megjelenésével. 

Az érintett anyák emellett kevesebb támogatásról számoltak be, miközben erősebb és intenzívebb fájdalmat éltek meg a szülés során. A kutatás fókusza nem pusztán az események sora volt, hanem az, hogyan élték meg mindezt a nők. 

Az eredmények jól mutatják a beavatkozások érzelmi hatásait

A válaszokból egyértelműen kirajzolódott, hogy sokan megbánással, traumatikus élményekkel és a negatív események visszatérő újraélésével távoztak a szülésből. Többen poszttraumás stresszre utaló tüneteket is leírtak, szélsőségesebb esetekben pedig voltak, akik úgy érezték, szülészeti erőszakot éltek át.

Különösen beszédes eredmény, hogy az anyák jelentős része úgy nyilatkozott: ha előre tudta volna, mi fog történni, nem hozta volna meg ugyanazokat a döntéseket. Amikor arról kérdezték őket, ki irányította a szülés során hozott döntéseket, a többség úgy érezte, hogy inkább az egészségügyi személyzet, nem pedig ők. Sokan számoltak be arról is, hogy nem kaptak valóban elegendő tájékoztatást az információn alapuló beleegyezéshez, és sürgetve érezték magukat a beavatkozások elfogadására.

Voltak, akik nem vállalnának újra gyermeket

Nem meglepő módon a résztvevők nagy része utólag inkább visszautasította volna, vagy legalább megpróbálta volna késleltetni a szülés megindítását. A fájdalmas, esetenként mélyen traumatikus élmények hosszabb távú következményei is megjelentek: többen úgy fogalmaztak, hogy egy következő szülésnél inkább a császármetszést választanák, mások pedig azt mondták, hogy ezek után nem is vállalnának több gyermeket.

Az ilyesfajta negatív megélések megelőzésével kapcsolatban nemzetközi irányelvek – például az Egyesült Királyság NICE ajánlásai – egyértelműen hangsúlyozzák az információn alapuló döntéshozatal fontosságát. A valóságban azonban ritkán hangzik el, hogy a szülésindítás komoly orvosi beavatkozás, amely befolyásolja a szülés helyszínét, a vajúdás módját, a fájdalomcsillapítás lehetőségeit, a beavatkozások számát, a szülésélményt és a felépülést is.

Az információ – mérlegelés – felelős döntés lehetősége

Dahlen hangsúlyozza annak a felismerésnek a fontosságát, miszerint a nők képesek felelősen dönteni az indukció végrehajtásáról, késleltetéséről, visszautasításáról, amennyiben megfelelő információ áll rendelkezésükre, illetve időt és teret hagynak számukra a döntés mérlegelésére. Az interjú kulcs gondolata tehát a nők döntésének tiszteletben tartása. 

A kutatások újra és újra ugyanarra mutatnak rá: a szülés körüli szakemberek és az anya közötti kapcsolat minősége kulcskérdés. Azok a nők, akik folyamatos, kapcsolat alapú ellátásban részesültek – gyakran magán szülésznővel–, sokkal inkább érezték, hogy urai a saját döntéseiknek.

Amikor a szülés idegen környezetben, idegen emberekkel, időnyomás alatt zajlik, az könnyen súlyos traumához vezethet. Ez nemcsak az anyákat érinti, hanem az egészségügyi dolgozókat is. 

Kapcsolaton alapuló gondozás – kevesebb szükségtelen beavatkozás

Dahlen szerint a szülésindítások növekvő aránya nem pusztán szakmai kérdés, hanem egy olyan rendszer következménye, amely eltávolodott a szülés emberi, kapcsolati természetétől. A kutatások egyértelműen azt mutatják, hogy a kapcsolaton alapuló gondozás – ahol az anya és a szakszemélyzet között folyamatos, bizalmi kapcsolat van – csökkenti a szükségtelen beavatkozásokat és biztonságosabb, jobb kimeneteleket eredményez. Nem véletlen, hogy a várandósok egyre inkább holisztikus megközelítést keresnek, és magán szülésznőkhöz, dúlákhoz fordulnak.

„A jelenlegi, erősen medikalizált ellátás nemcsak emberileg, hanem gazdaságilag és környezeti szempontból sem fenntartható: drága technológiák és beavatkozások minimális haszonért, miközben a megelőzés és az alapellátás háttérbe szorul. A klímaválság fényében különösen indokolatlan az erőforrás-pazarló egészségügyi gyakorlat fenntartása.

Mi vezethet változáshoz?

Egy valódi fordulat akár egyik napról a másikra is elindulhatna, ha a nők tiszteletteljes, folyamatos, kapcsolat alapú gondozásban részesülnének a várandósság, a szülés és a gyermekágy teljes ideje alatt. Ez nemcsak érzelmi, pszichológiai és kulturális előnyökkel járna, hanem bizonyítottan a legbiztonságosabb ellátási forma. A szülés nem választható el az élet egészétől: közösségi, „mi-alapú” szemlélet nélkül hosszú távon sem az egyén, sem a rendszer nem fenntartható.

A nő saját erejének megélése szülés közben alapvetően formálja az önmagáról alkotott képét és cselekvőképességét. A félelem csökkentése, a biztonságos, nyugodt környezet és az ösztönök támogatása kulcsfontosságú – ez azonban kórházi, kontrollált közegben sokszor nehezebb. A változáshoz nem elég, hogy a szülésznők küzdenek: akkor jön valódi erő, amikor a nők maguk is kiállnak és kapcsolatközpontú, emberléptékű szülészeti ellátást követelnek.

Az interjúban elhangzik, hogy mint a legtöbb téma, a szülésindítás kérdése sem fekete-fehér, számos esetben a beavatkozás akár életmentő lehet, ám számos tényező megfelelő mérlegelése kardinális pont a döntés meghozatalakor. 

Mi lehet az ideális szülésindítási arány?

Ez nem egyetlen szám, hanem az adott populáció kockázati profiljától függ. Alacsony kockázatú nők esetében a szakmailag is védhető arány nagyjából 10% körül mozoghat, míg magas kockázatú populációknál ez természetesen magasabb lehet. Fontos jelzés ugyanakkor, hogy a Dahlen praxisában egyetlen nőnél sem volt szükség szülésindításra – ez jól mutatja, mennyire ritkán indokolt beavatkozás az egészséges nők esetében.

„Túl nagy a baba”

Valóban megalapozott indok lehet az indukcióra például a 41. gesztációs hét túllépése, a magzatvíz csökkenése vagy a magzati mozgások kedvezőtlen változása, valamint bizonyos anyai állapotok, például súlyos gesztációs hipertónia vagy (gesztációs) diabétesz. 

Az egyik leggyakoribb, mégis legproblémásabb indok viszont az, hogy „a baba túl nagy”. Az ultrahang vizsgálaton alapuló becslések rendkívül pontatlanok, és a legtöbb esetben az anya és a magzat genetikailag tökéletesen illeszkednek egymáshoz – a test képes alkalmazkodni, formálódni, ha hagyunk időt rá.

Technológia emberi kapcsolódás helyett

A modern szülészeti gyakorlat sokszor szembemegy a természetes folyamatokkal: háton fekve, gravitáció nélkül történik a kitolás, miközben a környezetet nem a szülő nő, hanem az ellátórendszer kényelme szerint alakítják. Pedig egy szüléshez nem sok pénzre és technológiára, hanem megfelelő térre, időre és figyelemre lenne szükség. Az alacsony kockázatú nőknél a sok beavatkozás gyakran nemhogy kevés haszonnal jár, hanem kifejezetten káros.

Különösen problematikus a technológia túlhasználata, például a folyamatos CTG: ilyenkor nem a nőt figyeljük, hanem a monitort, és a felelősséget egy gyakran pontatlan eszközre hárítjuk. Ez az elidegenedett ellátás az egészségügyi dolgozókat is felőrli: az úgynevezett „kiégés” és a PTSD (poszttraumás stressz szindróma)  mindennapos jelenség, miközben nincs idő és tér a feldolgozásra. Egy olyan rendszerben, ahol a medikalizáció előrébb való, mint az emberi kapcsolat, az öröm is eltűnik a szülészetből.

Van választási lehetőség

Ha egy nő szülés indítással szembesül, a legfontosabb kérdések nem technikaiak, hanem emberiek: valóban megértette-e az információkat, kapott-e választ a kérdéseire, ismeri-e az alternatívákat, érzi-e, hogy dönthet, és tudja-e, kik állnak mellette a folyamatban. Alapvető lenne megerősíteni benne, hogy mondhat nemet, és hogy ő a döntéshozó – a rendszer érte van, nem fordítva. Az is teljesen rendben van, ha végül az indítás mellett dönt, amennyiben ez valóban az ő döntése.

Túl sok nő mondja utólag azt: „nem volt választásom”. Ahhoz, hogy ez változzon, vissza kell adni a nőknek az erőt és az autoritást a saját testük felett – mert a szülés nemcsak orvosi esemény, hanem mélyen emberi tapasztalat is.

Fordította és szerkesztette: Laibl Anna

• Ha nem (úgy) sikerült – Javaslatok a kedvezőtlen szülésélmény feldolgozására
  Összeállította: Professzor dr. Varga Katalin pszichológus és Ördögh Csilla pszichológus, perinatális szaktanácsadó, ELTE Affektív Pszichológia Tanszék Ezzel a javaslatsorral azokat az édesanyákat, édesapákat és babákat szeretnénk támogatni, akik szülése, születése nem úgy sikerült, ahogy tervezték, ahogy szerették volna. Ez sokunkkal megesett, megesik. Éppen ezért tudjuk, milyen jó, ha mennél hamarabb le tudjuk tenni a csalódottság… További információ: Ha nem (úgy) sikerült – Javaslatok a kedvezőtlen szülésélmény feldolgozására
• MAP™ a jobb szülésért – várandós strukturális felmérés és korrekciók
  A várandósság során nemcsak a hormonális folyamatok, hanem a test strukturális egyensúlya is hatással lehet arra, hogyan helyezkedik el a baba, és hogyan tud alkalmazkodni a rendelkezésére álló térhez. A MAP™-módszer ezt a testi egyensúlyt vizsgálja, és egyszerű, testfókuszú megközelítéssel támogatja.  Mi a MAP™ -módszer gyakorlati szerepe?  A módszer megalkotója Debra McLaughlin, amerikai mesterbába, professzionális… További információ: MAP™ a jobb szülésért – várandós strukturális felmérés és korrekciók
• Szülésindítás veszteség esetén – amikor nem az élet ünnepe, hanem a búcsú ideje jön el
  Figyelem: A következő szöveg olyan helyzeteket tárgyal, amelyek eltérnek a megszokott szülésindítástól és érzelmileg felkavaróak lehetnek, mert a baba vagy az anya egészségét veszélyeztető helyzetekről szól. Diagnózis, döntés, szülésindítás és a méltóság kérdése Egy súlyos magzati diagnózis pillanata gyakran olyan, mintha megállna az idő. Az addig növekvő élet története hirtelen orvosi kifejezésekké, százalékokká és döntési… További információ: Szülésindítás veszteség esetén – amikor nem az élet ünnepe, hanem a búcsú ideje jön el
• Dr. Szőke Henrik – csecsemő- és gyerekgyógyász
  Az ipari társadalom és a természetes életfolyamatok Dr. Szőke Henrik Antropozófus orvosWHO tanácsadó szakértőHagyományos kínai orvoslásPszichodráma vezetőKIP- és NLP terapeuta (pszichológiai eljárások)Asztma- és ekcéma tréner A modern társadalmak magukkal hozták a beavatkozásokat. Ha sietettjük a szülést korai adaptációs zavarokat, légzési zavarokkal, izomtónus zavarokkal találkozunk. Gyermekorvosként, a gyermek szemszögéből: Dr. Szőke Henrik csecsemő- és gyermekorvos www.drszokehenrik.hu… További információ: Dr. Szőke Henrik – csecsemő- és gyerekgyógyász
• Szülésindítás egészségi indok nélkül – létezik „rizikócsökkentő” szülésindítás?
  Rizikócsökkentő szülésindítás egészségi ok nélkül: miért került bele az új protokollba, és miért nem ajánlják egybehangzóan a szülészettel foglalkozó szakemberek?