dr. Sara Wickham blogbejegyzése
fordítás: Noll A. Nandu
Mit gondolnak a nők a szülésindításról? A kutatási eredményeket összegezve egy ismerős és nyugtalanító kép rajzolódik ki. A szülésindítás szignifikánsan magasabb arányban vezet negatív szülésélményhez.
A megkérdezett nők arról számoltak be, hogy korlátozott mértékben vonták be őket a döntéshozásba, és nem érezték úgy, hogy voltak választási lehetőségeik. Sőt, sokakban nem is tudatosult, hogy a szülésindítás olyan valami, amit vissza is lehet utasítani. Ebben a blogbejegyzésben áttekintek néhány kutatást, amelyek a nők szülésindítással kapcsolatos élményeit vizsgálták.
2024-ben egy felmérés készült nők visszajelzései alapján
Egy 2024-es kutatás például az alábbiakat mutatta ki: „A nők túlnyomó többsége azt fejezte ki, hogy szeretné elkerülni a szülésindítást, egyidejűleg azzal a szándékkal, hogy ellenálljanak a nyomásnak, több időt engedjenek a vajúdás spontán elkezdődésének, és felvértezzék magukat több olyan tudással, amellyel kiállhatnak a nem orvosszakmai érvekkel szemben.” (Ormsby et al 2024)
Mit csinálna másképp?
A kutatás címe „Nők reflexiói a szülésindításról, a szülészeti beavatkozásokról, és arról, hogy legközelebb mit csinálnának másképp.”
Ténylegesen ez volt az a kérdés, amelyet a kutatók szó szerint feltettek egy nagy országos kutatásban: „Tenne-e ön bármit másként, ha még egy gyermeke születne?”
A megkérdezett nők közül közel 600-an hozták szóba a szülésindítást, és 93,3%-uk azt mondta, hogy késleltetné vagy elutasítaná a szülésindítást, ha újra szülne. A kutatást Ausztráliában végezték, és az eredmények hasonlóak, mint amit mi is látunk az Egyesült Királyságban és más országokban. (Ebben a blogbejegyzésben az Egyesült Királyságból és több más országból származó kutatásra tekintek rá.)
Sok nő nem szeretne szülésindítást
Bőséges mennyiségű alátámasztó bizonyíték alapján világos – az Ormsby és társai (2024) kutatástól kezdve sok más kutatáson át –, hogy a nők többsége nem akarja, hogy megindítsák a szülését. És ha már itt tartunk, IGEN, elutasíthatod a szülésindítást. Nem törvény adta kötelesség. Itt található egy blogbejegyzés [angol nyelven – a ford.] arról, hogy hogyan utasítsd el a szülésindítást, ha annak már kitűzték az időpontját, de te nem akarod: https://www.sarawickham.com/riffing-ranting-and-raving/how-to-cancel-a-labour-induction/.
Ormsby és társai (2024) kutatásukban azt is találták, hogy az a kisszámú nő, aki elfogadóan nyilatkozott a szülésindításáról, még így sem volt teljesen elégedett azzal kapcsolatban, hogy nem kapott más választási lehetőségeket. A kutatás a nők különféle nézőpontjainak spektrumát mutatja meg ebben a témában:
„A nők túlnyomó többsége (93,3%) azt a vágyát fejezte ki, hogy a jövőben mindennemű szülésindítást el szeretne kerülni.
Az állásfoglalások változatosak voltak, kezdve a szándéktól, hogy ellenálljanak a nyomásnak, és a terminus kitolásától minél későbbre, hogy ezzel növeljék a vajúdás spontán elkezdődésének esélyét, egészen addig, hogy bármilyen körülmények között elutasítanák a szülésindítást, és inkább az otthonszülést választanák, mintsem újra kórházba menjenek.
A nők sokkal kisebb része (6,7%) jelezte azt, hogy indokoltnak hiszi a szülésindítását, bár ebben a kategóriában a többség (61,8%) azt fejezte ki, hogy legközelebb több beleszólást szeretne abba, hogy mikor és hogyan végzik a szülésindítást.” (Ormsby et al 2024).
Beszélnünk kell a rábeszélésről
A nők egyre gyakrabban számolnak be arról, hogy rábeszélték a szülésindításra vagy ráerőltették azt. Gyakran egészségügyi szakemberek tesznek így, azt sugallva, hogy a baba élete veszélyben lehet, miközben a bizonyítékok azt mutatják, hogy ez nincs így.
„A ráerőltetést is több megjegyzés jelezte, és néhányan ezen felül azt is kifejezték, hogy visszaéltek a sebezhetőségükkel. Például „Nem adnám be a derekam, ha szülésindítást próbálnának rám erőltetni, ha lenne vidéken partnerem és támogatóim” (ID:1154), illetve „Azt hiszem, ott és akkor úgy éreztem, hogy nincs ráhatásom az eseményekre, és valószínűleg csak úsztam az árral, mert fáradt voltam, erős érzelmekkel, és nem aludtam.” (ID:3639).
Mások azt jelezték, hogy erőszakosan vették rá őket, hogy egyezzenek bele a szülésindításba. „Nem a szavammal szemben történt a szülésindítás, de egy bizonyos orvos megvezetett, hogy beleegyezzek” (ID:6217); valamint „Annak ellenére, hogy én hoztam meg a döntést, hogy beleegyezem a szülésindításba, úgy éreztem, hogy ez erőltetett volt és nem volt más választásom.” (ID:8444). (Ormsby et al 2024)
Miért fontos ez?
Jelentős probléma az a tény, hogy ennyire sok nőt győzködnek a szülésindításról, amelyet ők nem akarnak, és amelyről később úgy érzik, bárcsak ne történt volna meg velük. Amint az alábbi szerzők és még sokan mások írják:
Egyre gyakrabban végeznek szülésindítást a várandósság korábbi heteiben, és gyakran nem orvosszakmailag indokolt okokból. A szülésindítás a beavatkozások lavináját indíthatja el, amely kihathat az anya és a gyermek egészségére.” (Ormsby et al 2024).
Ahogy én is oly gyakran mondom, fontos tájékozódni és MINDEN mellette és ellene szóló érvet figyelembe venni, mielőtt eldöntenéd, hogy akár a szülésindítás, akár más, a várandósságot befejező beavatkozás, mint például az elektív császármetszés megfelelő-e számodra.
Kutatás az Egyesült Királyságban
Egy másik kutatás a nők nézeteit és élményeit vizsgálta a szülésindítás folyamatának kulcselemeire vonatkozóan, köztük az otthoni vagy kórházi méhszájérlelést. Harkness és társai (2023) egy kérdőíves kutatást végeztek a szülés után a CHOICE nevű kutatás részeként, amelyet az NHS által működtetett szülészeti intézményekben folytattak le az Egyesült Királyságban.
A kérdőívet 309 nő töltötte ki, akiknek volt részük szülésindításban. A kutatók azt találták, hogy„Gyakran nem elegendő vagy nem elérhető az az információ, amely segítené a választást és annak megértését, hogy a várandós mire számíthat a szülésindítás során.”
„A szülésindítás szorongást kelthet, és elvághatja az utat olyan választási lehetőségek felé a szüléssel kapcsolatban, amelyektől a nők a szülésélményük javítását remélték.”
Harkness et al (2023).
Ezek az eredmények nem újak.
Az évek során több más kutatásról is írtam, amelyek azt mutatják, hogy a nők elégedetlenek azzal a tájékoztatással, amelyet a szülésindítás témaköréről, és magáról az indítási folyamatról kapnak.
Az ambuláns szülésindítás nem megoldás
Egyvalami viszonylag új, és ez az „ambuláns szülésindítás” ötlete, amely szerint a várandós bemegy a kórházba, hogy egy méhszájérlelő szert helyezzenek fel neki, majd hazamegy. Mindazonáltal a nők megélései azt mutatják, hogy ez nem jelent olyan jó megoldást, mint ahogy azt a módszert pártoló szakemberek állítják.
„Bár kényelmesebb környezetet tud biztosítani, az otthoni méhszájérlelés nem mindig elfogadható megoldás.”
Az ambuláns szülésindítás egyes nők számára ki tudja ugyan küszöbölni a szülésindítás korai szakaszával járó kellemetlenségek egy részét, de a későbbi szakaszok ugyanolyanok [mint a hagyományos indításnál – a ford.], és sok nő ugyanúgy nemkívánatosnak, frusztrálónak, nehéznek és kellemetlennek éli meg őket.
A szülésindítás árnyoldalai
A kutatók azt is találták, hogy a nők leírása szerint a szülészeti ellátásra negatívan hat a humán erőforrás hiány: az ellátásban mutatkozó késedelmek nem biztonságos helyzetekhez vezetnek. (Harkness et al 2023).
Sőt, ténylegesen a személyzet teheti a legnagyobb különbséget, miszerint „Azok a nők, akik pozitívan élték meg a szülésindítást, támogató interakciókról számoltak be a személyzet részéről, mint ami jelentősen hozzájárult a pozitív élményhez.”(Harkness et al 2023).
Harkness és társai (2023) arra a következtetésre jutottak, hogy
“A nők nem jótékony és következményektől mentes beavatkozásként tapasztalják meg a szülésindítást. Sürgős szükség van a szülésindítást célzó további kutatásra, hogy optimalizálni lehessen a biztonságot és a szülésélményt a nők és gyermekeik számára.” (Harkness et al 2023).
A méhszájérlelés negatív élményei
Ahogy fentebb említettem, ez csak kettő azok közül a kutatások közül, amelyek megmutatják, hogy a nők nem elégedettek azzal a tájékoztatással, amelyet a szülésindításról adnak nekik. Napról napra több ilyen kutatás lát napvilágot.
Egy 2025-ös kutatás az Enquête Nationale Périnatale (ENP), vagy Francia Nemzeti Perinatális Felmérés adataira alapozva készült.
“A felmérésbe bevont 6200 nő közül 1777-nek volt része szülésindításban. A szülésindításban részesült nők gyakrabban számoltak be negatív szülésélményről, mint azok, akiknek a vajúdása spontán indult meg. (16.4% vs. 8.8%, p < 0.001).” (Braund et al 2025).
Érdekes módon ennek a kutatásnak a szerzői azt találták, hogy a méhszájérlelésben részesült nőknek még magasabb arányban volt negatív a szülésélményük, bár ez annyira nem is meglepő. Ők azok, akik a leghosszabb ideig tartózkodnak kórházi vajúdókban, ahol nincs privátszférájuk, nehezen tudnak aludni, és néha nem tudnak autonóm módon rendelkezni arról sem, hogy mit esznek és isznak, valamint gyakran megfosztják őket a partnerük vagy támogatójuk társaságától, amikor a legnagyobb szükségük lenne rájuk.
A méhszájérleléssel kapcsolatos élményekről a következő blogbejegyzésben olvashattok még [angol nyelven – a ford.]: https://www.sarawickham.com/research-updates/womens-experiences-of-cervical-ripening/
Braund és társai (2025) arra a következtetésre jutottak, hogy “A szülésindításban részesült nőknél jelentősen nagyobb volt a negatív szülésélmény kockázata, mint azoknál, akiknek spontán indult el a vajúdása. Eredményeink alátámasztják annak szükségét, hogy a várandósok megfelelő tájékoztatást kapjanak a szülés előtt a szülésindításról, a szaksegítséggel közösen hozhassanak döntést róla, valamint jobb utókövetésben részesüljenek azok, akiknél magasabb a negatív szülésélmény kockázata.”
Miért egyeznek bele a nők a szülésindításba az aggályok ellenére?
Egy 2026-os kvalitatív evidencia-összegző kutatás 11 tanulmány eredményeit gyűjtötte egybe a nők tapasztalatairól a kései terminusban történt szülésindítás terén. A bevont kutatásokat Dániában, Svédországban, Írországban, az Egyesült Királyságban, Ausztráliában és az Amerikai Egyesült Államokban végezték.
“Azok a nők, akik szülésindítással szülnek, elsősorban a gyermekük egészségét priorizálják a saját szülésélményükkel szemben. Egy egészséges gyermek világra hozatalának pozitív élménye támogatja a nők elfogadását a szülésindítás irányába, és potenciálisan elnyomja a szülésindítás negatív élményét bizonyos nők számára.” (Rohde et al 2026).
Ez egy kicsit pozitívabban hangzik, de fontos szem előtt tartanunk, hogy ez a tanulmány nem tartalmazza azoknak a nőknek a hangját, akik elutasították a szülésindítást. Mindig fontos figyelembe vennünk, hogy kiket vettek bele és kiket nem olyan tanulmányokba, amelyek az emberek megtapasztalásairól szólnak.
Ebben a tanulmányban azt láthatjuk, hogy a nők követték az egészségügyi szakemberek ajánlásait, még akkor is, ha valójában nem szerettek volna szülésindítást. Ez önmagában véve is aggasztó, de különösen az, ha azt is látjuk, hogy
“A nők hajlamosak úgy tekinteni a szülésindításra, mint egy elrendelt procedúrára, amelybe kevés beleszólásuk van. Bár elfogadják, de ez az elfogadás a kényszerű beletörődés érzésével járhat.” (Rohde et al 2026).
Ennek a kutatásnak egy másik részében a megkérdezett nők arról számoltak be, hogy az egészségügyi szakemberek nem tartották tiszteletben őket és a szükségleteiket, különösen a fájdalomcsillapítás terén.
Ugyanaz a történet világszerte
A szülésindítás élményéről szóló kutatások eredményei figyelemre méltó mértékben – és sajnálatos módon – hasonlóak az egész világon.
Panaro és társai (2025) Írországban készítettek egy felmérést, amely “annak megértését célozta, hogy milyenek a nők tapasztalatai a szülésindítás körüli döntéshozás folyamatával kapcsolatban, valamint annak elemzését, hogy milyen demográfiai tényezők befolyásolják az élményeiket és a tudásukat.”
“1091 válaszadó 49,3%-a számolt be arról, hogy nem vonták be teljesen a szülésindítással kapcsolatos döntéshozásba, 66,8%-uk érezte úgy, hogy nem tájékoztatták eléggé a szülésindításról, és 30%-uk nem tudta, hogy elutasíthatja a szülésindítást. (Panaro et al 2025).
Ebben a tanulmányban “Az életkor, az előző szülések száma és a szülészeti ellátás típusa szignifikáns mértékben összefüggést mutatott a döntéshozásba történt bevonódással, valamint a szülésindítással és annak tájékozott elutasításával kapcsolatos tudással. A döntéshozásban történt részvétel, illetve a szülésindítással és annak tájékozott elutasításával kapcsolatos tudás szignifikánsan magasabb szintű volt azoknál a nőknél, akik már voltak korábban várandósok, és azoknál, akik magánszolgáltatóknál vették igénybe a szülés körüli ellátást. (Panaro et al 2025).
“A legtöbben elkerülnék…”
Egy német tanulmány azt mutatta, hogy a nők több információt és támogatást szeretnének a szülésindítással kapcsolatos döntéshozásnál, különösen ha arra nincs nyomós orvosszakmai ok, például rutinszerű szülésindítás esetében úgynevezett terminust túllépett várandósságoknál.
A kutatás azt is találta, hogy a legtöbb nő, akinek szülésindításban volt része, egy következő várandósságnál megpróbálná azt elkerülni, és sokan szeretnének tájékozódni alternatív vagy komplementer [az orvosi módszereket kiegészítő – a ford.] szülésindító módszerekről.
Svéd kutatók pedig az alábbiakat találták az anyák elégedettségét és szülésélményét vizsgálva elektív szülésindítás után, a spontán induló vajúdáshoz képest, kései terminusban levő várandósságoknál:
“A nők elégedettsége a kapott gondoskodással, és a szülésélményük eltérő volt spontán induló vajúdás és indított vajúdás esetén, amely összefüggésre mutatott rá a vajúdás kezdetének módja és az elégedettségi mutatók között. A spontán induló vajúdást átéltek csoportjában a nők elégedettebbek voltak a kapott szülészeti ellátással, és pozitívabb szülésélményről számoltak be, mind 8 héttel, mind 1 évvel a szülés után, a szülésindításban részesült csoporthoz képest. Az idő múlásával a nők szülésélményre vonatkozó elégedettségi mutatói mindkét csoportban változhatnak, jellemzően kevésbé pozitívvá 1 évvel a szülés után, mint a szülés utáni 8. héten.” (Turkman & Binfare 2025)
Miért fontos a kontextus?
Mindazonáltal egy új-zélandi kutatás segít rámutatni arra, hogy miért szükséges mindig tekintetbe vennünk a kutatás kontextusát is, átgondolva a témánk tágabb erőterében megjelenő problémákat is.
Az „Anyai elégedettség az ambuláns ballonkatéteres indítással a kórházi prosztaglandinos szülésindításhoz képest: randomizált kontrollált kutatás az új-zélandi Aotearoa-ban” című kutatás (2025) az alábbi következtetésekre jutott:
“Ez a kutatás nagyobb elégedettséget mutatott ki azon nők körében, akik ambuláns ballonkatéteres szülésindításban részesültek, és ez azzal függött össze, hogy több támogatást kaptak otthon a vajúdás előtt, valamint kevesebb fájdalmat és fáradtságot éltek át a vajúdás alatt. Arra biztatjuk a kórházi szülészeteket, hogy rutinszerűen ajánlják fel az ambuláns ballonos szülésindítást.”
A tanulmány mindenki számára elérhető, így elolvashatjátok magatok is a részleteket, de van két kulcstényező, amelyeknek figyelmet kell szentelnünk.
Az első az, hogy ebben a kutatásban MINDEN nő beleegyezett abba, hogy egy szülésindítással kapcsolatos kutatásban szerepeljen, így tehát már eleve kedvezően álltak a szülésindításhoz. Azok a nők, akik nem szerették volna, hogy megindítsák a szülésüket, nem egyeztek volna bele, hogy szerepeljenek a kutatásban.
A második pedig az, hogy a nők a ballonkatéterrel a kórházi szülésindítás ellenében voltak elégedettek. Ez nem mond nekünk semmit arról, hogy hogyan éreznének az indítással kapcsolatban ahhoz képest, amikor engedik, hogy magától induljon meg a vajúdás.
Hogyan tudhatunk meg többet?
Nagyon sokat írtam a szülésindításról, és ez a legkeresettebb témák egyike a weboldalamon. Két könyvem jelent meg erről a témáról, melyekkel segíteni szeretnék a problémák és a tudományos bizonyítékok megértésében, hogy olyan döntéseket hozhass, ami megfelelő a számodra.
Találsz egy oldalt is a honlapomon, amely részletezi azokat a forrásokat, amelyek a rendelkezésemre állnak a terminust túllépett várandósságról és a szülésindításról.
Ha sietsz, akkor a legnépszerűbb blogbejegyzéseim [angol nyelven – a ford.] a „Tíz dolog, amit minden nőnek jó lenne tudnia a szülésindításról” (és ezt azért kívánom, mert sok olyan nővel találkozom az előadásaimon, akik a fenti kutatásokban szereplőkhöz hasonlóan éreznek), valamint a Hogyan mondjunk le egy szülésindítást? (mert elszomorít, hogy még napjainkban is vannak, akikben nem tudatosul, hogy van választásuk).
Mi a legjobb neked?
Szeretnék egy olyan világban élni, ahol a nők és a családok elegendő tájékoztatáshoz jutnak a beavatkozásokkal kapcsolatos problémákról, azok előnyeiről és hátrányairól, mielőtt döntést kellene hozniuk arról, hogy ezek a beavatkozások megfelelnek-e nekik.
Tudom, hogy sokan mások is ezt szeretnék, és meg akarják szerezni mindazt a tudást, és fel akarják építeni azt a magabiztosságot, amellyel másoknak is beszélhetnek ezekről a fontos témákról.
Azt is tudom, hogy amikor erről írok a közösségi oldalamon, minden alkalommal van egy-két nő, aki a válaszában elmondja, hogy ő nagyon elégedett a szülésindítás-élményével.
Ez nagyszerű. Őszintén örülök, hogy egyes nők jó élményt szereztek. De amint látjuk az ebben a blogbejegyzésben idézett első tanulmányból, azok, akiknek jó élményük van, elenyésző kisebbségben vannak. Nők százai válaszolnak és számolnak be nehéz vagy traumatikus élményekről.
Túlságosan sok nő él át stresszes, traumatikus, kellemetlen és/vagy nehéz élményeket a szülésindítás kapcsán. Sokan úgy érzik, hogy erőszakosan rábeszélték őket, gyakran ellenkező meggyőződésük ellenére.
Egyre több tanulmány mutatja ki ugyanezt.
Valamit tennünk kell ez ellen.
Kérlek, oszd meg vagy továbbítsd ennek a blogbejegyzésnek a linkjét bárkivel, akit ismersz, és aki döntéshozás előtt áll ebben a témában.
Az In Your Own Time [A magad idejében – a ford.] című könyvet azért írtam, hogy segítsem a szülőket és a szakembereket a jelenlegi szülésindítás-járvány körüli problémák és tudományos bizonyítékok jobb megértésében. A könyv áttekinti a tudományos bizonyítékokat többek közt a szülés becsült időpontja, a “terminustúllépés”, az idősebb és a nagyobb testméretű nők, a gyaníthatóan nagy babák, az anya etnikai hovatartozása, és még több más témában.
Forrás: https://www.sarawickham.com/research-updates/induction-of-labour-what-do-women-think/
(2026. január 8.)
Források:
2NHS: National Health Service – az Egyesült Királyság állami egészségügyi szolgáltató rendszere
3A hivatkozott írások az alábbi weboldalról érhetők el: https://www.sarawickham.com/topic-resources/post-term-pregnancy-and-induction-of-labour-resources/ – a ford.
4A teljes tanulmány itt olvasható: https://bmjopen.bmj.com/content/13/5/e071703
5 http://dx.doi.org/10.1016/j.midw.2016.02.002
6https://bmcpregnancychildbirth.biomedcentral.com/articles/10.1186/s12884-025-07818-3
7https://www.womenandbirth.org/article/S1871-5192(25)00048-4/fulltext
9http://www.sarawickham.com/riffing-ranting-and-raving/how-to-cancel-a-labour-induction/